Robbant és túrázik az utazó vegyész
Beszélgetés Jalsovszky Istvánnal, az ELTE Szerves Kémiai Tanszékének docensével
Gomolygó füstfelhők, fel-fellobbanó lángnyelvek, fülsüketítő robbanások;
akciófilmbe illő látványelemek a Vetési aulájában. Jalsovszky István március 29-én
iskolánkba látogatott a „Kísérletek délutánja” elnevezésű természettudományos
program alkalmával, előadása a látványos kísérletek és a robbanóanyagok világába
kalauzolt minket.
A nyakukat nyújtogató diákok emelkedett hangulata a csatatérré változott munkaasztal mögött álló
Jalsovszky Istvánra irányult. Az ELTE vegyésze és docense hevülten magyarázott a robbanóanyagok
szerkezeti felépítéséről és az ipar, valamint a tudomány fejlődésére gyakorolt hatásukról, kiemelve Nobel
szerepét; fürge, határozott gesztusai egy a szakmájának fogásait tökéletesen ismerő kémikus mozdulatai.
Az önként jelentkezők egymás után léptek az asztalhoz, fapálcát ragadtak, meggyújtották az aktuális
anyagot és az füstölt, lángolt vagy robbant. Néhány percre mindegyikük varázslóvá lépett elő, hiszen a
kémia nem más, mint egyszerű varázslat.
Rendkívül izgalmas előadást láthattunk lélegzetelállító kísérletekkel. Ön még ennyi idő után is
élvezi a bemutatókat?
Persze. A bemutató egy visszatérő műsornak egy része volt. Az egyetemen tartok kémiai biztonsági
előadást és abban szeretném a hallgatóságot megismertetni a kémiai anyagoknak a tulajdonságaival egy
féléven keresztül heti két órában. A legutolsó órát teljes egészében a robbanóanyagokra szánom. Persze
ott sokkal többet mutatok be, mint itt. Úgy érzem, hogy a vegyészeknek, akik nálunk végeznek, ismerniük
kell ezeket az anyagokat, annál is inkább, mert sokat hallanak róluk a sajtóból. Én egyáltalán nem unom.
Élvezem a bemutatót és minden évben próbálok valami újat hozzátenni. Egyetlen kockázata van ennek, az
anyagoknak a gyártása, mert aközben felrobbanhatnak. Mindig használok védőfelszerelést, de így is
szereztem apróbb sérüléseket.
A kémia gyakorlati része nagyon látványos, viszont az elméleti része már bonyolultabb. Ön mit
ajánlana a vegyészpalántáknak? Mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó vegyész legyen?
Általánosságban csak annyit lehet mondani, hogy érdeklődés kell hozzá. Ha valaki lát valamilyen
jelenséget, egyrészt megpróbálja valahogy utánozni és kitalálni, hogy mi okozza. Ha ehhez megvan az
alapvető kíváncsiság, akkor ezt követően már nagyon sokféle irányba elmehet a kíváncsiskodó, mert
valakit sokkal jobban érdekel, hogy valamilyen mérőműszerrel mérjen meg valamit és abból okoskodjon,
semmint, hogy lombikot rázogasson, és utána izoláljon valamilyen anyagot. Itt már különböző
szakterületek vannak, de mindegyikhez az alapvető út a kíváncsiság. Az hogy kíváncsi vagyok, hogy mi
történik, és a dolognak a megválaszolása élvezetet okoz. Ha ez nincs meg valakiben, akkor nem érdemes
próbálkozni a természettudomány területén a kutatói pályával, mert ezt az említett hajlam nélkül nem
érdemes csinálni. Az nem fogja élvezni. Márpedig élvezet nélkül nem érdemes csinálni. Beosztott
vegyészként lehet dolgozni bárhol, és rájuk is szükség van. Manapság sokan beosztott vegyésznek mennek
el, de ezeknek is szeretném megmutatni, hogy ez a terület érdekes is lehet. Ám nem mindenkinek okoz
örömet, hogy megold egy problémát, és utána kitalál egy újat. Van, akinek meg kell mondani, hogy mit
csináljon, és örül neki, ha megcsinálta, befejezte, aztán elmegy. Tehát nem kutatóalkat. Fontos, hogy
valakiben meglegyen ez a kíváncsiság, és örömet okozzon neki, amit csinál, ne csak a pénzszerzési
lehetőséget lássa benne. Akiben nincs meg ez a hajlam, attól még lehet jó vegyész, ha elvégzi a rábízott
feladatot.
Ön mikor jött rá, hogy vegyész lesz?
Két dologra jöttem rá elég hamar. Az egyik, hogy csavarogni szeretnék. Általános iskolás koromban,
jelent meg Tenzingnek A Himalája fia című könyve. Azt olvastam és elhatároztam, hogy elmegyek a
Himalájába. Az sikerült például. Aztán találtam egy régi kémiakönyvet általános iskolás negyedikes
koromban — tehát még mi nem is tanultunk kémiát —, és abból elkezdtem kísérletezgetni, és mire
eljutottunk odáig hatodikban, hetedikben, akkorra már mindent tudtam. Így kerültem gimnáziumba is, és
ami kísérleti dolog volt, azt már nem kellett megtanulnom, volt saját laborom, felépítettem magamnak, és
abban kísérleteztem, úgyhogy korán kezdtem a dolgot
Akkor mondhatjuk úgy, hogy két nagy szerelme van: az utazás, illetve a kémia.
Még ennél több is, de ez a két legfontosabb. Nagyon sok mindent szeretnék, de végül is ebbe az
irányba mozdult az életem, és sok mindent nem tudok összekapkodni még. Olvasni is szeretek és még
egy-két dolgot azért, de ez a kettő a meghatározó leginkább, és továbbra is örömet okoz. És persze ott van
a feleségem és a két fiam. Együtt is szoktunk csavarogni. Izlandon legutóbb együtt voltunk, a Himaláján is
velem volt a feleségem, a gyerekek sajnos nem, mert az első útra jöttek volna, de az nem valósult meg.
Azóta felnőttek és a saját útjukat járják, de lehet, hogy egyszer még sikerül őket elcsábítanom.
Hogy jött az ötlet a Himalájához?
Ez egy nagyon egyszerű dolog volt, 1999-ben néhányan, kémikusok kiugrottunk a közeli Zöld
Pardonba meginni pár sört, és közben arról beszélgettünk, hogy bele kéne vágni valami nagyobb kalandba.
Így jött az ötlet: Menjünk a Himalájára! Elkezdtünk puhatolózni, hogy hogyan lehet ezt megtenni, és a
végén összejött. Elsőre nem sikerült, voltak problémák. Egy szlovák utazási irodát találtunk, amelyik
beszedte a pénzt, és lemondta az utazást. A pénzt visszakaptuk, de nagy csalódás ért minket. Utána még
egyszer próbálkoztunk, de most már közvetlenül Nepálban, tehát a kapcsolatunk létrejött. E-mailt írunk,
kérünk egy útvonaltervet, egy árajánlatot és megyünk. Ha van pénzünk. Ez az egyetlen akadály most.
Volt kedvenc pillanata a Himaláján?
Mindegyik. Mindegyik pillanatát élveztem. Magát a folyamatot, ahogy megyek, ahogy szenvedek a
mászástól. Nem könnyű ötezer méteren, nem vagyok hegymászó, meg különösebben edzett fickó sem,
tehát nem sportolok, csak biciklizem néha, tehát nekem a túra túl nagy megerőltetés. De a szenvedés vele
jár. Tehát ez, és amikor megérkezünk és pihenünk és látjuk a szépet. Együtt kell az összes. A szenvedés, a
pihenés, a megelégedés meg a látvány, meg az ottani barátságos emberek is. Négyszer jártam a Himaláján,
és alig várom, hogy újra eljussak.
Hova szeretne még eljutni?
Én már az ötvennyolcadik évemben járok. Nem hiszem, hogy nagyon sok mindent tervezhetek, de
Nepál környéke a kedvencem. Rövidebb túrákra szívesen mennék bárhova a világon. De hosszabb időre
— az ilyen túráim mindig egy hónaposak vagy öthetesek — nem igazán. Nepál, Tibet, Kasmír, Ladakh, a
Himalája, illetve a Karakórum környéke vonz.
Fejes Réka